Herzen im Sturm-7. fejezet

Az a hang ismét rám talált, pedig már kezdtem elfelejteni azt az éjszakát. A hang tulajdonosa Franz volt, aki elkapott akkor éjjel a parkban.
- Szia cicám!- kezdte magabiztosan- Gondoltam felhívlak és közlöm veled, hogy Martinnak semmi baja, és bosszút állunk rajtatok. Nem tudtok elmenekülni előlünk, mi mindenhol ott vagyunk…
- Hagyjon minket békén, nem ártottunk maguknak, Lauri nem mondja el a rendőröknek, amit azon az éjszakán Helsinkiben látott, megtanulta a leckét, most már elég legyen ebből az értelmetlen vérontásból. – emeltem fel a hangom. A többiek már elindultak, kicsit mérges is voltam magamra, amiért voltam ekkora marha, hogy elküldtem őket.
- Cica, ne próbálkozz, minket nem tudsz átverni. Tudjuk, hogy mire készültök, el akartok kapni minket, de ez nem fog menni, mert mi előbb elkapunk titeket. Figyelünk, tudjuk, hogy most egyedül vagy, azt is tudjuk, hogy a drága Laurid Finnországban van. Szóval nem tudtok elmenekülni előlünk. – mondta Franz majd elkezdett gúnyosan nevetni.
- Maga rohadék, hagyjon minket békén!- üvöltöttem, majd lecsaptam a telefont. Beültem David irodájába és azonnal felhívtam Laurit. Mikor felvette, nagyon boldognak tűnt.
- Szia, édesem. – mondta kedvesen
- Lauri, kérlek, gyere haza, nagyon félek. – fakadtam ki.
- Kicsim, mi történt? Bántott valaki?
- Felhívott és és azt mondta, bosszút áll és tudja, hogy hol vagyok, hogy egyedül vagyok a stúdióban és…
- Elina, nyugodj meg, kiről beszélsz?
- Franzról… azt mondta, hogy elkap minket. Lauri tényleg nem viccel, meg fog ölni.
- Ne aggódj, most azonnal visszarepülök Hamburgba, Elina, maradj a stúdióban, nehogy kimenj egyedül az utcára.
- Rendben, köszönöm. – mondtam majd letettem a telefont. Hirtelen egy csattanást hallottam, remegve indultam az ajtó felé, közben zuhogni kezdett az eső, süvöltött a szél. Kinéztem az ablakon, az épület előtt egy fekete kisbusz állt, sötétített üvegekkel. Gyorsan bezártam az ajtót, akkor azonban lépteket hallottam hátulról, ezért elindultam a hang irányába. A folyosó végén, nem volt semmi, nem találtam a zaj forrását, az is lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Kissé megnyugodva mentem be a nappaliba, ahol befejezetlen dalszövegek hevertek a földön. Gondoltam megírok egyet, viszont mikor beléptem, valaki hátulról elkapott.
- Szervusz, cicám! – suttogta a fülembe lágyan. – Ugye, mondtam, hogy elkaplak. – tudtam, hogy Franz az, és éreztem, hogy ebből a játékból én csak vesztesként jöhetek ki.
- Engedjen el, mit akar tőlem? Én nem ártottam magának.
- Maradj csendben cicám, most befejezem, amit elkezdtem, bár kár érted, de te választottad Laurit, te választottad a halált. Hallgatnod kellett volna apádra, ő megmondta, hogy hagyd ott.
- Az apám? Honnan ismeri maga az apámat?
- Cica, nem is tudod? Ő az, aki informált minket, mert gyűlöli Laurit, és szét akart választani titeket, azt azonban nem tudja, hogy mi nem Laurit akarjuk, hanem téged.
- Nem, az apám biztos nem árult volna így el, annál jobban szeret. – mondtam, majd Franz elkezdett hangosan nevetni.
- Biztosan szeret, de Laurit nem, így ezt az utat választotta. – hirtelen megszólalt a telefon. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, Franz erősen szorított, aztán egyszer csak elengedett és felvette a telefont. Amíg beszélt, az eszem azon járt, hogy szökhetnék meg, hiszen ha ki is jutnék a stúdióból, Martin, aki biztos, hogy a kocsiban van, elkapna. Akkor eszembe jutott, hogy a hátsó ajtón át, elfuthatnék az erdőbe. Nem is gondolkodtam sokat, hanem elkezdtem rohanni az ajtó felé, mikor Franz meglátott eldobta a telefont, rohant utánam. Sikerült kijutnom, az eső zuhogott, de ez sem érdekelt, csak rohantam, nem tartott sokáig, míg elértem az erdőig, ott azonban olyan dolog fogadott, amire nem számítottam: egy drótkerítés vette körbe az erdőt. Körbe néztem, de nem láttam senkit, még Franzot sem, így elindultam a kerítés mentén. Olyan gyorsan futottam, ahogy bírtam, de nem volt elég a meneküléshez, ugyanis a semmiből elém ugrott Franz és megint elkapott.
- Azt hitted, sikerül megszöknöd előlem? Kislány, már megmondtam, nem szökhetsz el. Most pedig velem jössz, úgy döntöttem még játszok kicsit Laurival.
- Nem megyek sehova, hagyjon már végre békén. – üvöltöttem, majd elkezdtem hátrálni, de elbotlottam egy leszakadt faágban.
- Ne hisztizz, indulás, vagy megbánod. – mondta. Nagyon fáradt voltam, annyi erőm sem maradt, hogy felálljak a földről, így könnyű dolga volt Franznak. – Gyerünk, ne mondjam még egyszer.
Franz elindult felém, szinte felrántott a földről, majd elővett egy pisztolyt és azzal fenyegetőzött, hogy lelő, ha nem teszem, amit mond. Nem volt választásom, lassan elindultam, ő folyton lökdösött, a fegyvert pedig rám szegezte. Az autónál Martin már várt ránk.
- Nézd csak kit hoztam. – mondta Franz, majd Martinhoz lökött.
- Látom, de miért van még életben?
- Úgy döntöttem, szórakozok még a drága Laurival.
- Rendben, úgyis régen szórakoztunk.
- Cica, van számodra egy jó kis helyünk…
- …és egy kötelünk. – mondta Martin, majd mindketten elkezdtek nevetni. Franz elővett a kocsiból egy kötelet, és Martinnal együtt megkötöztek, olyan erősen, hogy mozdulni sem bírtam. Franz visszafutott a stúdióba és egy levelet hagyott David asztalán. Mikor visszajött, megragadta a karomat és betuszkolt hátra, Martin közben hozott egy injekciós tűt és Franz kezébe nyomta.
- Nos, cica, szép álmokat…

Herzen im Sturm-6. fejezet

- Köszönöm – suttogtam majd az ingébe temettem az arcomat. Laurival így maradtunk pár percig, aztán megszólalt a telefonja. Mérgesen felvette, és arca azonnal ijedt ráncba ugrott.
- Azonnal megyek – tette le a telefont.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
- Anya rosszul lett, és bevitték a kórházba. Haza kell utaznom hozzá Finnországba.
- Úristen, persze menj csak, most mellette kell lenned.
- Nem akarlak így itt hagyni. Gyere el velem.
- Lau, miattam most ne aggódj, itt vannak az ikrek, rád most otthon van nagyobb szükség.
- Köszönöm életem.
- Ezen nincs mit köszönni. De most menj, pakolj össze, én addig foglalok neked jegyet az első gépre. – ezzel Lauri elviharzott és pár perc múlva már úton is voltunk a reptérre. Elbúcsúztunk, én pedig haza indultam. Közben sokat gondolkodtam, Laurin, apán, az egész életemen. Lassan haza értem, nem vágytam másra, mint a puha ágyamra, azonban Bill elkapott, és órákon át beszéltünk. Kezdtem úgy érezni, hogy amíg ő és Tom mellettem vannak, addig nem történhet semmi rossz. Éjfél körül elmentem aludni. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Scotty nyalogatja az arcomat. Álmosan lebotorkáltam a konyhába, ahol Gordon ült és írt valamit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezte
- Neked is. Kitűnően, és még aludtam is volna, ha Scotty nem ébreszt fel. Azt hiszem éhes, nem tudom Bill miért nem adott neki valami kaját. – mondtam, miközben álmosan kutattam a táp után
- Hagyd csak drága, majd én elintézem, ülj le, igyál egy jó erős kávét. – mondta Gordon, majd félre tolta a papírt és felállt az asztaltól
- Köszönöm szépen. Amúgy milyen volt a turné?
- Nagyon jó volt, sok érdekes és kedves emberrel találkoztam. Kölnben voltak olyanok, akik igazából Tokio Hotelrajongók és azt hitték ti is ott lesztek, így kaphatnak autogramot, esetleg pár közös képet, de aranyosak voltak ők is. – mesélte lelkesen a nevelőapám, aztán visszaült az asztalhoz és elém rakott egy bögre forró kávét.
- Az jó. Mikre nem képesek a rajongóink. Tisztelem őket, mert mindig kitartanak mellettünk, és olyan őrültségeket képesek csinálni, hogy sokszor csak nézünk, de ők a legjobbak.
- Igen, ez így van, viszont most mesélj nekem Lauriról.
- Hát, mit is mesélhetnék róla? Ő a világ legjobb szívű embere, annyira szeretem, érte mindenre képes lennék, és képes is voltam, hiszen belementem abba a butaságba, de nem bánom, csak közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hiszem ő az igazi nekem, vele tudom elképzelni a jövőmet, senki mással, ha ő elhagy, senki más nem kell. Téged amúgy nem zavar, hogy Laurival együtt vagyunk?
- Elina én nem Jörg Kaulitz vagyok, tudod, nekem az a fontos, hogy te és a bátyáid boldogok legyetek, azt nektek kell eldöntenetek, kivel vagytok boldogok. – talán kár is volt említeni az apámat, mert megjelent. Pechemre én nyitottam ajtót, amint megláttam, teljesen ledöbbentem, apa viszont próbálkozott. Szerencsére Tom és Bill épp haza értek a vásárlásból, Bill bevitt a házba, Tom pedig beszélt apával. Pár perc múlva Tom apával az oldalán bejött. Azt mondta, ad apának fél órát, hogy megbeszélje velünk a dolgokat.
- Tom, köszönöm, hogy adtál egy esélyt- mondta kedvesen
- Nagyon nem szívesen. Igyekezz a mondókáddal, mennünk kell próbára. – vágta oda Tom dacosan
- Persze. Azt szeretném kérni tőletek, hogy költözzetek hozzám. Ha nem akartok mind a hárman, akkor Elina, csak te. – e mondatok után néma csend lett a házban, Billnek pedig ismét tátva maradt a szája.
- Mi van? Miért kellene hozzád költöznünk? Nem érted meg, hogy itt érezzük jól magunkat, nekünk ez az otthonunk, itt nőttünk fel és soha semmilyen körülmények között nem hagynánk el. 15 éven keresztül nem érdekelt a sorsunk akkor most miért kell idejönnöd és felforgatnod az életünket? – fakadt ki Bill. Láttam rajta, hogy nagyon mérges, fel tudott volna robbanni dühében. Apa erre felemelte a hangját egészen megbátorodott, már nem volt olyan kedves, mint korábban.
- Bill, ha nem akarsz jönni, akkor maradsz, Elina viszont velem fog jönni, és nem vitatkozok veletek többet ezen. Azt csinálja, amit én mondok, elvégre is én vagyok az apja.
- Nem megyek veled sehova. Te nem vagy az apám, Gordon az! Ne te döntsd el mi a jó nekem, számomra egy idegen vagy, semmi több. – válaszoltam apának
- Kicsim, jót akarok neked. Itt nem vagy jó helyen, és az a Lauri sem hozzád való. Vannak jobb emberek nála.
- Nem érdekel, nekem ő kell senki más, és most menj el innen. – mondtam majd felálltam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Apa viszont elkapta a kezem.
- Nélküled ki nem teszem innen a lábamat Elina, velem fogsz jönni.
- Engedd őt el, most azonnal! – lépett Gordon a nappaliba. A szemei szinte szikrákat szórtak.
- Te ebbe ne szólj bele, ők az én gyerekeim és jogom van ahhoz, hogy elvigyem innen Elinát, vagy ha úgy akarom, akkor mind a hármat. – mondta apa, majd elengedte a karomat én pedig visszamentem az ikrekhez.
- Milyen jogod van neked? Lehet, hogy a vérszerinti apjuk vagy, de az nem jelent már nekik semmit. Ha 15 éve nem hagytad volna el őket, akkor most téged tekintenének apjuknak, nem engem, te dobtad el őket.
- Semmi közöd az életemhez, azt csinálok vele amit akarok.
- Neked pedig semmi közöd hozzájuk, úgyhogy menj el innen és soha többé ne is gyere ide vissza, ők nem kíváncsiak már rád. – mondta Gordon, majd kinyitotta az ajtót
- Megmondtam, Elina nélkül nem megyek el.
- Akkor itt az ideje hívni a rendőrséget. – pattant fel Tom, majd a telefonja után nyúlt
- Tom, ne csináld ezt. Miért nem akarjátok, hogy elvigyem Elinát? – apa megint kedvesebben kezdett beszélni. Furcsa, hogy csak velem és Tommal kedves, olyan, mintha Billre haragudna.
- Ő a húgunk. A legjobbat akarjuk neki, és ő itt érzi jól magát, velünk, anyával, Gordonnal és persze Laurival.
- Lauri, mi? Miért isteníti mindenki azt az embert? Különben is, hol van most? Látom, nagyon számíthatsz rá.
- Semmi közöd hozzá hol van. Jó helyen, itt lesz hamarosan, és most már tényleg menj, mielőtt Tom hívja a rendőrséget. – mondtam. Erre apa már nem tudott reagálni, így elment, de azt még közölte, hogy egy héten belül Hamburgba költözik, egy utcával odébb, mint ahol mi lakunk. Nagyon nem örültünk ennek, rossz előérzetem volt, mintha apa készülne valamire, csak fogalmam sem volt mi lehet az. Elmondtam az ikreknek, milyen érzéseim vannak apával kapcsolatban, de azt mondták, nem kell félni, mert biztos nem ártana nekünk, nekem pedig főleg nem. Sikerült némiképp megnyugodnom, így felhívtam Laut. Szerencsére jó híreket mondott, mert az anyukája pár napon belül elhagyhatja a kórházat. Délutánra David behívott minket a stúdióba, hogy dolgozzunk az új dalokon. Személy szerint örültem ennek, elvonta a figyelmemet apáról, meg a többi dologról, amik miatt idegeskednem kellett mostanában.
- Nos, azt kell, hogy mondjam, megint profik voltunk! Igaz David?
- Ez csak természetes Bill, de most már ideje elindulni haza, anyukátok és Gordon már biztosan várnak titeket, Gustavot és Georgot pedig a barátnőik! – mondta David, majd elindult az ajtó felé, akkor azonban megszólalt a telefon.
- Menjetek csak, majd én elintézem. – mondtam
- Menjünk? Elina, édes drága hugicám, hogy jössz te haza?- kérdezte Tom vigyorogva.
- Szóljatok Gordonnak, hogy jöjjön el értem, addig dolgozok még a dalokon. – mondtam, majd gyorsan odasiettem és felvettem a telefont. A lélegzetem is elakadt mikor meghallottam azt a hangot…

Herzen im Sturm-5. fejezet

Sziasztok!

Ebből a fejezetből írtam összesen 1,5 oldalt, a többi a Bogi műve! Persze ötleteket adtam hozzá, de egyszerűen nem tudtam folytatni, ezért megkértem őt, hogy segítsen, és szerintem jó fejezet lett belőle! Dankeee!:)

Lauri elterült a földön, a rendőrök pedig lelőtték Martint, Franz beugrott az autóba és elmenekült. Flo azonnal mentőt hívott, én pedig Laurihoz siettem.
- Lauri, Lauri. – üvöltöttem
- Elina, engedj hozzá. – mondta Flo majd elkezdte vizsgálgatni Laurit. Nem tudtam mit csináljak. Egy rendőr jött hozzám, felsegített a földről, majd egy rendőrautóhoz akart vinni, azonban én nem mentem, hanem ott maradtam Laurival
- Hol vannak már a mentők? – kérdeztem
- Nyugodj meg, mindjárt itt lesznek. – ahogy Flo ezt kimondta, ott volt a mentő. Megvizsgálták Laurit, majd a mentőautóba tették és azonnal elindultak vele a kórházba. Floval beültünk az autóba és mi is elindultunk a kórházhoz. Alig tudtuk követni a mentőt, olyan gyorsan ment, hogy szinte átrepült a városon. Az úton egész végig sírtam, féltem, hogy miattam megölték Laurit. Mire mi a kórházhoz értünk, Lauri a műtőben volt. Rárontottam az ápolónőre, aki annyit mondott, hogy súlyosan megsérült és üljünk le, mert ő nem mondhat semmi többet. Így hát nem tehettünk mást, mint hogy leültünk és vártunk. Flo felhívta Davidet, elmondta neki, mi történt, ő pedig elmondott mindent az ikreknek. Fél óra múlva ott is voltak, mind a hárman. Próbáltak vigasztalni, de nem tudtam megnyugodni, hiszen tudtam, hogy Lauri élet-halál között lebeg. Pár óra múlva kijött egy orvos a műtőből.
- Jó estét! dr. Erik Krüger vagyok. Ön Elina? – fordult felém
- Igen, én vagyok. De ezt honnan tudja? – kérdeztem meglepetten
- A betegünk egy bizonyos Elinát emlegetett a műtőben, még mikor magánál volt.
- Életben van? Ugye rendbe jön? Kérem, mondjon valamit
- Igen, életben van, de nagyon gyenge. Mindjárt beviszik egy szobába és akkor bemehet hozzá.
- Köszönöm. - mondtam. Kicsit jobban éreztem magam, hiszen rosszabb hírt is kaphattam volna. Hamarosan jött egy nővér, és bekísért Laurihoz. Mélyen aludt, leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét. Nem érdekelt, hallja-e amit mondok neki, én csak beszéltem hozzá. Egész éjjel a kórházban voltam, reggel Lauri ágyában ébredtem, őt viszont nem találtam sehol. Azonnal kirohantam a folyosóra, az ajtóban viszont megláttam két rendőrt, akik Laurira vigyáztak. Egyiküket már ismertem: Jim volt az, aki pár hónapja kivezetett minket az erdőből. Megkérdeztem, nem- e tudja, hol van Lauri, de a válaszra már nem volt ideje, mivel megláttam Laurit, ahogy felém sétált. Nem hittem a szememnek, hisz nem rég még az orvosok az életéért küzdöttek, most pedig a folyosón sétál.
- Lauri, Lauri, mit csinálsz? Hogy vagy? Miért nem fekszel?
- Lassíts picim, ne olyan gyorsan. Épp az orvostól jövök, két nap múlva haza mehetek.
- Nem értem, ez hogy lehet? Hisz tegnap még…
- Az tegnap volt, miattad vagyok most itt, te segítettél nekem.
- Miért, mit csináltam?
- Beszéltél hozzám, hallottam minden egyes szót. Óriási erőt adtál. Aztán reggel, vagyis hajnalban felébredtem te pedig ott aludtál az ágyam mellett, és szóltam Jimnek, hogy tegyen fel az ágyra, így kerültél oda, mielőtt kérdeznéd.
- Lauri, de neked pihenned kell, meglőttek, majdnem meghaltál, és nekem adod az ágyad? Édesem, ezt nem kellett volna, most nekem kell rád vigyáznom.
- Nem, én szeretnék rád vigyázni, ezért nem is kellett volna belemennem ebbe az egészbe. – mondta Lauri, majd visszamentünk a szobájába. Lauri állapota gyorsan javult és két nap múlva haza is engedték. Otthon mindenki nagyon kedves volt, várták már őt, hiszen már az életünk részévé vált a mindennapos viccelődése, a nevetése, és az, hogy fogja magát és elvonul dalokat írni, úgy, hogy azt sem tudjuk, merre jár. Hetek múlva híreket kaptunk Martinról, akit ugye meglőttek, viszont nem halt meg. Kórházba került, csakhogy Franznak sikerült megszöktetnie. Flo elmondta, hogy nem szöktek Finnországba, hanem Hamburgban maradtak és minden erejükkel azon vannak, hogy elkapjanak minket. David azt akarta, hogy költözzünk el, mi azonban nem akartunk, hiszen szerettünk Hamburgban élni, itt voltak a barátaink, a stúdiónk, mindenünk. Így hát nem költöztünk, ezért Flo elintézte, hogy mindig legyen legalább egy rendőr a ház körül. Gordon közben megérkezett a turnéjukról, és anya azonnal elmesélt neki mindent. Természetesen ő is megkedvelte Laut, de nem rajongott azért, amikor anya arról is beszámolt neki, miféle őrültségekbe is belekeveredtünk.
- Ha kisebb lennél azt mondanám, két hétig nem mehetsz sehova, viszont ahogy ismerlek már tudnám, hogy úgysem használ neked semmilyen tiltás – Lauri elkezdett nevetni, én meg csak néztem ki a fejemből. Remélem, nem veszi elő azt a híres nagy humorát, mert akkor leütöm, gondoltam, mert Gordon meg a humor hát.. külön fogalom!
- Húgi, húgi, húgiii nézd, ezt nézd!!!! – Bill viharzott be egy újsággal a kezében. Gyorsan üdvözölte Gordont, aki kisebbfajta ledöbbenéssel figyelte az énekes új haját (mikor utoljára látta Billnek még rasztái voltak).
…
Lauri(The Rasmus) és Elina Kaulitz(Tokio Hotel) veszélyben az életük?
A párnak nincs túl könnyű élete miután mindent kitálaltak a sajtónak a kapcsolatukról. Nem rég fegyveres támadás érte őket, ami következtében Laurit eltalálta egy golyó. Úgy tudjuk az énekesnek már nincs semmi baja, azonban hiába kértük őket nem nyilatkoztak az esetről. A támadókról már többször hallhattunk, például az Angela Merkel elleni merénylet megkísérlésénél is. A rajongók több fórumon próbálták megfejteni, hogy vajon most miért kedvenceiket szemelték ki. Szárnyra keltek olyan pletykák, hogy Elina múltjából egy rég elfeledett, esetleg – a világnak - teljesen ismeretlen barát, aki bosszúból tette ezt, viszont olyanokról is lehet hallani, hogy Lauri tett rosszfát a tűzre. Egyelőre még semmisem biztos, de amint megtudunk valamit, vagy a pár nyilatkozni kíván, első kézből értesítjük önöket!

…
- Hihetetlen miket ki nem találnak. A rajongóknak direkt megmondtam a TH Facebook-os oldalán, hogy nincs semmi para, ne aggódjanak – mérgelődtem és ledobtam a szennylapot.
- Lehet, csak a fanjaitokra fogják közben meg ők találták ki – húzott magához Lauri. A házra néma csend telepedett, azonban ennek hamar vége lett, mert a csengő dallama élesen belehasított ebbe a csendbe. Anya bosszankodva kiment, hogy megnézze ki az, akit a rendőrök beengedtek a házunk területére.
- … menj innen, kérlek! Elég bajunk van nélküled is! - anya hangja egyre kétségbeesettebb lett, ahogy az idegent próbálta távozásra késztetni.
- Simone értsd meg! A lányunk bajban van – elakadt a lélegzetem. A hang… nem ez nem lehet, ráztam meg a fejem és bátyámra néztem. Billen is láttam a döbbenetet, ő elég furán adta tudtára a világnak mennyire meglepődött. Gordon rá is szólt, hogy csukja már be a száját.
- Nem mehetsz ki! – utasított Bill, mire Lauri is szorosabban fogta a kezem, mint addig. Ő ugyan nem tudta mi történt, azonban csak rá kellett néznie Bill dühtől fűtött szemeire, aki egy gyors SMS-t küldött valószínűleg Tomnak. Közben Gordon is csatlakozott anyához, azonban ő már nem annyira finoman próbálta közölni apával, hogy menjen el. Tudtam, hogy egyedül az lenne a megoldás, ha én mondanám meg neki, hogy nincs szükségem sem rá, sem az aggódására. Utoljára öt évesen láttam, és emlékeimben még élénken élt, anyával folytatott veszekedései. Viszolyogva ugyan, de kicsit erősebben toltam el magamtól Lauri kezét, majd gyorsan az ajtóhoz mentem.
- Kislányom – apának, már ha mondhatom azt az idegen valakit, aki az ajtónkban állt, mintha kissé felcsillantak volna a szemei, mikor meglátott. Engem azonban nem hatott meg volna még akkor, sem ha térden állva könyörgött volna nekem.
- Menj el innen, nincs szükségem rád – hangom fagyos volt, arcomra felöltöttem a megszokott felnőttes komolyságot. – Ne avatkozz bele az életemben, ha eddig tizenöt éven keresztül nem tetted.
- Jogom van hozzá, az apád vagyok kincsem – lépett felém, hangja ugyan lágy dallamban játszott, de én nem bíztam benne. Gordon visszatolta az ajtón kívülre, amit Jörg Kaulitz nem vett valami jó néven.
- Ne érj hozzám, te tehetsz mindenről! – dühös lettem, amiért ezt mondta Gordonnak, hiszen két hónapig távol volt, tehát nem tudott semmiről. Amúgy sem mondtuk meg senkinek, ráadásul David is, akire legfőképp számíthattunk, csak a legvégén tudta meg.
- Ilyet többet ne mondj! Én Gordont tekintem vérszerinti apámnak és nem tűröm, hogy így beszélj vele a saját házában. És amúgy is! Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen hangnemben beszélsz azzal, aki felnevelt minket, s akinek köszönhetően több millió ember példaképei vagyunk. Elképzelhető, ha veled maradtunk volna, akkor most az emberek nem azt mondják, hogy „igen, ők azok, akik a semmiből jöttek és most sikeresek, mert küzdöttek az álmaikért, szeretném, ha az én gyerekeim is így élnék az álmaikat ahogy ők”. Tudod mit mondanának..? Azt, hogy remélem, minél előbb elkapják őket a rendőrök, és több évre lezárják őket. Amíg te züllöttél, addig Gordon keményen dolgozott, hogy egy szinte vadidegen családnak biztosítson normális jövőt.
- Elina ne mondj ilyet, én is sokszor akartam nektek segíteni, de a védenced ezt nem engedte. Talán most újra egy család lehetnénk, ha akkor Gordon elmegy és békén hagy minket.
- Hé, hé emberek mi folyik itt… Apa?? Mondták már, hogy szarabbul nézel ki, mint eddig? – lépett be Tom és mérgesen ledobta a kocsi kulcsot. Majdnem elkezdtem nevetni, azonban mikor megláttam hogyan néz a férfi a bátyámra egy csapásra elillant a jókedvem.
- Thomas Kaulitz gratulálok neked is meg az öcsédnek, nem tudtok vigyázni a húgotokra, pont, mint régen. Miért engedtétek, hogy a húgotok egy ilyen álszent emberrel kezdje építeni a jövőjét? – erre a mondatára kijött a nappaliból Bill Lauri társaságában. Szégyelltem magam Lauri előtt, amiért apám így beszél róla.
- Na, idefigyelj „apa”! Én tudok vigyázni rá, Bill is, de eddig te hol voltál? Megmondjam? Egy plasztik-prostival az ágyban! Soha nem küldtél nekünk egy SMS-t szülinapra sem, csak akkor hívtál, amikor híresek lettünk, és pénz kellet a piára meg a csajokra. Nem vagyunk rád kíváncsiak és a megjegyzéseidre sem. Menj el, mielőtt idegesebb leszek a fejedtől, a végén még családon belüli erőszak miatt kell rendőröket hívni.
- Nyugi Tom, én leszek az első, aki megüti, ha nem megy el innen most – Billt soha nem láttam még ennyire idegesnek. Ő jobban emlékezett a történtekre, mint én vagy Tom, mivel Bill igazán szerette apát, viszont a csalódottság a szeretetet elfojtotta, és a helyét átvette a harag, vagy inkább a gyűlölet. Mikor anyáék bejelentették, hogy apa elmegy, és nem fogjuk többé látni, Bill annyira szomorú lett, hogy anya elvitte egy pszichológushoz. De ha egyszer a saját ikertestvérének nem mond semmit, akkor egy idegennek sem fog, ezért feleslegessé vált ez a „segítség”. Egy nap Tom ugyan elbeszélgetett vele, mégsem tudott semmit tenni. Billnek annyira hiányzott apa, az a családi kör, ami addig volt, hogy nem volt hajlandó senkinek sem az érzéseiről beszélni. Később találtunk néhány dalszöveget, az egyik átírásából készült el a Gegen meinen willen című számunk.
- Elina beszéljünk kint – apa felém nyújtotta a kezét, azonban én inkább Laurinak fogtam meg a kezét. Apa dühös lett, láttam rajta, hogy fel tudna robbanni, aminek egy picit örültem is volna. – Akkor itt mondom meg! Hamburgba fogok költözni – mindenki ledöbbenve állt, Bill ismét nyitva hagyta a száját, Tom pedig viccelődés képen beletömte a művirágokat, ami a kezében volt, azzal a jelszóval, hogy úgyis vegák vagyunk. Aztán újra apára nézett, elmosolyodott és megfogta a kilincset.
- És most egy finom nőies mozdulattal rád csapom az ajtót rendben? – Tom megeresztett apa felé egy mosolyt, majd, úgy ahogy mondta becsapta az ajtót, és bezárta azt. Közben folyamatosan mondta a magáét, de amikor apa hangja egyre erősödött még kikiabálta neki: - Várj, ne moccanj meg! Énekelni akarok! Bill lass die Hunde los.
Bill komolyan véve ezt magához hívta a kutyáinkat, kinyitotta az ajtót ahol apa mérgesen toporgott.
- Esküszöm, elengedem, ha nem mész el – Scotty nekifeszült a póráznak és morogni kezdett apára, mire ő elment. Anya Gordon karjaiban zokogott, amit meg tudtam érteni, hiszen mostanában elég sok dolog miatt kellett aggódnia és most apa is idejött. Lauri annyira ledöbbent, hogy meg sem tudott szólalni. Valószínűleg azon gondolkodott mennyire nehéz velünk, Kaulitzokkal. Azonban mikor fáradtan ránéztem azonnal vette a jelzést, és átölelt.
- Nyugodj meg! Ha elveszted a szárnyaidat, majd én segítek, hogy újra szárnyalhass!

4 gyönyörű év...

Sziasztok!

Mit gondoltok, 4 év hosszú idő? Szerintem nem, ha van egy zenekar amiért rajonghatsz. Ha ott van neked az énekes, akit imádsz, akiért bármire képes lennél, akinek a hangját sosem unod meg, mert megnyugtat, biztonságban érzed magad, ha hallod azt az utánozhatatlan, egyedi hangot. Ha látod az örömét, azt az édes mosolyt az arcán, mikor a színpadon áll és énekel. Ha látod mennyire imádja az ikertestvérét és a rajongóit, vagy mikor reggelente felébredsz és mosolyog rád a szobád faláról, igaz csak poszter, egy élettelen tárgy, de csak ránézel és elfelejtesz mindent, ami bánt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert én megtaláltam ezt a zenekart, a Tokio Hotelt és vele az énekest, Billt. Ma, február 23-án 4 éve, hogy meghallgattam az Übers ende der Welt című számukat, és azóta is imádom őket. Nekik köszönhetem, Aleet, Lyát, Lexyt és még sok mindenkit, és azt, hogy most az vagyok aki! Köszönök nekik mindent és mindenkit, amit és akiket adtak nekem. Én mindig szeretni fogom őket, jöhet bármi és bárki, nem érdekel. Senki nem választhat el a Tokio Hoteltől, na meg persze Bill Kaulitztól! 2007. 02.23. köszönöm Istenem azt a napot!:):)

Na a végére egy vers, amit kezdő TH-s koromban egy régi TH-s küldött levélben, és ami azóta is a kedvencem, mert egyszerűen gyönyörű:

Éberen álmodom, hogyha látlak téged
Ha hallom a hangod, többé már nem félek
Jó lenne egyszer is megfogni a kezed
De meglehet, hogy sohasem találkozok veled

Olyan jó hogy élsz, de nagyon messze vagy
Ha a szívem vándorol is, a testem itt marad
Csak hallgatni tudlak, csak figyelni téged
Kincsként őrzök minden rólad készült képet

Gyere el értem fekete herceg
Ölelj magadhoz, amikor kereslek
Töröld le könnyeim, ha sírok utánad
Karjaidban már semmi sem fájhat

Amikor alszol, én melletted lennék
Miközben szuszogsz, én hozzád bújnék
Megsimogatnám arcod, betakarnálak
Ketten intenénk búcsút a mának

Amikor beteg vagy, én ápolnálak
Hogyha gyenge vagy, és tagjaid fájnak
Mert ha szenvedsz is, és fájdalmaid nagyok
Akkoris tudd, én mindig melletted vagyok

Gyere el értem fekete herceg
Ölelj magadhoz, amikor kereslek
Töröld le könnyeim, ha sírok utánad
Karjaidban már semmi sem fájhat

Amikor énekelsz, és a színpadon állsz
Olyan, vagy mint 1 angyal, mely a földre szállt
A boldogság fénye csillog a szemedben
Ajándékként tartod a mikrofont kezedben

S hogyha nevem el is hagyja ajkadat
Tudom, hogy sohasem láthatod arcomat
De én szeretni foglak bármit is teszel
Nekem Bill Kaulitz örökké szent leszel

"Ugyanazt szeretni, ugyanazt csodálni, ugyanúgy érezni - ez a barátság"

Sziasztok!

Úgy gondolom, meg kell osztanom Veletek egy sztorit. Volt egy "barátnőm" és nagyon csúnyán összevesztünk, talán jobb is ha így alakult, legalább tudom ki milyen ember valójában. Az egész mamám temetése előtti nap kezdődött, amikor azt mondta, hogy anyu hazudik, ( abba nem megyek bele miért, vagy mire)ezzel nagyon megbántott. Aztán mentek a napok és egyre rosszabb lett, és múlt hét kedden nagyon kiakadtam és visszaadtam neki azt a karkötőt, amit szülinapomra vett, ezen viszont ő akadt ki. Megértem én, hogyne érteném meg, de valahogy már nem nagyon tud érdekelni a dolog. Neki is megvan a társasága, meg nekem is, nem is hiányzik már annyira, úgy gondolom, hogy jól tettem amit tettem, bunkóság, nem bunkóság...kit érdekel? Engem nem az biztos. Nekem megvannak a barátaim, azok a barátaim, akikre mindig számíthatok, és akik rám is mindig minden helyzetben számíthatnak. Ott van Alee, aki az én hugicám és az egyik legjobb barátnőm. Egyszerűen imádom, állandóan hülyülünk, igaz ehhez feltétlenül kell az internet, mivel szerencsénkre pont az ország két végén lakunk. Szerintem, ha ilyen távolságból is ennyire megértjük, szeretjük egymást, akkor igazi elválaszthatatlan barátok vagyunk, és azok is maradunk örökre. Aztán ott van ugye Lya, a másik legjobb barátnőm. Vele ( hihetetlen egyeseknek) életem első ( remélem nem utolsó)Tokio Hotel koncertjén ismerkedtem meg. Ő közelebb van, mint Alee, ő van a középpontban, mivel Budapesten lakik. Őt is imádom, és megfogadtuk, hogy legközelebb együtt megyünk TH-ra. Nyáron, ha minden összejön akkor végre talizunk mind a hárman, és akkor ez lesz életem legjobb nyara, mert együtt lehetek a barátaimmal, az igazi barátaimmal, akiknek nem csak addig vagyok jó, amíg mindent megcsinálok, amit kérnek. Hát ennyi, persze vannak még barátaim, de Alee és Lya a legjobbak, őket nagyon-nagyon szeretem, és remélem, hogy még jó sokáig barátok leszünk!

Herzen im Sturm-4. fejezet

Sziasztok!

Alee kérésére itt van a negyedik rész...Nonsee kissé brutális, de nem baj!:D:D


Otthon az ikrek vártak már, szerencsére Daviddel kitaláltunk egy fedő sztorit, vagyis azt, hogy egy paparazzi csapat meglátott minket és követtek volna hazáig, ugyanis azt, hogy hol lakunk nem tudják. Elhittek minden szót, olyan rossz volt a szemükbe hazudni, de sajnos nem mondhattuk el nekik, mi is történt valójában. Davidnek szerencsére rengeteg ismerőse volt, ennek köszönhetően ismertük meg Flot, aki magánnyomozó. Lauri elmondta neki az egész sztorit. Flo már aznap elkezdett nyomozni és megígérte ő is, hogy az egész titokban marad. Lauri és én úgy gondoltuk, jó lenne még pár testőr. Billék nem értették az egészet, tudják, mennyire utálom a testőröket. Hetek teltek el, amikor Flo újra felbukkant.
- Sziasztok, jó hírem van. – jött be Flo
- Mi történt, mondj el mindent. – Lauri
- A nyomukra bukkantam azoknak az embereknek, német származásúak viszont tinédzser korukban Finnországba szöktek, gyilkosság miatt a nevük Franz Richter és Martin Krüger.
- Remek, így el tudják kapni őket, igaz? – kérdeztem kíváncsian
- Remélhetőleg, már értesítettük a rendőrséget, de nem lesz egyszerű dolguk, mivel elképzelhető, hogy visszamennek Finnországba és onnan próbálnak ártani nektek.
- Várjunk csak, ha visszamennek Finnországba, akkor Lauri soha többé nem mehet haza?
- Pontosan, ez szomorú, de el kell fogadni a tényeket, ha nem kapják el őket, akkor sajnos bele kell törődni a dologba.
- Kicsim, ne aggódj, legalább itt lehetek veled és vigyázhatok rád.
- Nem, én ezt nem fogadom el, soha többé nem mehetsz haza, Lauri ezt nem kérhetem tőled.
- Elina, nem kérted, ez egyedül az én döntésem, ezt eldöntöttem és ennyi.
- Lauri, én ezt nem fogadom el, nem teheted ezt a családoddal, a barátaiddal és a rajongóiddal. Nem, biztos van mód arra, hogy itt, Németországban kapják el őket. Flo, van valami, amivel sikerülne elkapni őket? – kérdeztem idegesen
- Igen, te vagy az a lehetőség, amivel elkaphatnánk őket.
- Én? Nem értem, hogy lehetnék én az?
- Ez egyszerű. Te kellesz nekik, fájdalmat akarnak okozni Laurinak, meg akarják félemlíteni.
- Ezt itt és most felejtsétek el. Nem sodrom veszélybe őt, azt már nem.
- Lauri, ez viszont az én döntésem.
- Elina, ezt jól gondold meg, nagyon veszélyes lenne, árthatnak is neked.
- Nem érdekel, azt akarom, hogy eltűnjenek az életünkből.
- Elina nem engedem, nem akarlak elveszíteni, szeretlek.
- Kérlek, érts meg, meg kell tennem, értünk. – mondtam majd elmentem a szobámba. Egyedül akartam lenni, át kellett gondolnom az egészet. Másnap Flo elmondta, mit kell tennem. Nagyon egyszerű lesz az egész: egyedül kell lennem olyan helyen, ahol alig jár valaki. A többi a rendőrség dolga. Egyszerűnek tűnt a dolog, viszont veszélyes is, mivel ha nem sikerül elkapni őket, akkor nekem végem, viszont meg kellett tennem Lauriért és értem. Bill és Tom nem tudhattak meg semmit erről az egészről, így folytattuk a hazudozást. Időközben Lauri is belenyugodott a dologba, de nagyon félt. Hetekig csak erről beszéltünk, vagy ezerszer elmondták mit hogyan csináljak. Végül elérkezett az a nap, amitől sok minden függött. Egy pénteki napon került sor rá, gyönyörű volt az idő, a nap ragyogott fenn az égen, gyerekek játszottak a szabadban, mindenki boldog volt, csak én nem. Nagyon féltem az estétől, mi lesz, ha valami rosszul sül el? Billéknek azt mondtuk, hogy elmegyünk vacsorázni. Este hét órakor indultunk, Lauri azonban az első utcasarkon beszállt Flohoz és elmentek a parkba, ugyanis oda kellett mennem. Egyedül sétáltam az utcán, tudtam, hogy hamarosan felbukkannak azok az emberek, ettől nagyon féltem, de csak mentem és mentem. Már besötétedett mire a parkba értem. Senki nem volt már ott. Nem tudtam mit csináljak, ezért leültem egy padra, ott vártam, aztán hirtelen lépteket hallottam. Egyre közelebb és közelebbről hallottam, míg végül abbamaradt. Akkor megfordultam, és két ember állt ott, fekete ruhában. Tudtam, ők azok, de fogalmam sem volt, mit csináljak, a terv szerint el kellett volna futnom, de annyira féltem, hogy mozdulni sem bírtam. Az egyik felrántott a padról majd elkezdett üvölteni:
- Látod Lauri Ylönen, mit tettél? Te küldöd majd a halálba a barátnődet. – erre előrántott egy pisztolyt és az oldalamba nyomta, majd folytatta a kiabálást
- Gyere elő, tudjuk, hogy itt vagy. Esetleg azt akarod, hogy meghúzzam a ravaszt és a drága, egyetlen Elinád Paula mellé kerüljön?
- Honnan szedi maga azt, hogy itt van Lauri?
- Kislány, nem tudtok átverni, tudunk a tervetekről, a magánnyomozóról és a rendőrökről is. Most pedig Lauri bújj elő, vagy esküszöm, lepuffantom őt. – ekkor Lauri előjött egy rendőr csoporttal együtt. Mindegyik arra a férfira célzott, amelyik elkapott, így ő páncélként használt engem.
- Engedd őt el, ez nem rá tartozik, intézzük el hárman. kiabálta Lauri
- Miért is engedném el? Inkább elküldöm Paula mellé. – mondta magabiztosan, aztán még erősebben az oldalamba nyomta a fegyvert. Franz, aki elkapott elkezdett hátrálni.
- Ha megbocsátasz, most távozunk, bár olyan jó látni a szenvedésedet. – mondta gúnyosan, majd Martinnal elkezdtek hangosan nevetni.
- Azonnal engedjétek el őt, vigyetek engem.
- Nem te kellesz, tudod jól, nekünk ő kell, hogy megtanuld, előlünk nem menekülhetsz. - mondta Martin, majd elindultunk egy kocsi felé. Lauri nem adta fel, kezdett közeledni felém, én pedig megpróbáltam kiszabadulni Franz karmai közül. Rángatóztam, ütöttem, míg végül sikerült megtalálnom a gyenge pontját, ami a hasa volt, ugyanis pár éve meglőtték és azóta sem jött rendbe. Teljes erőmből a hasba csaptam, amitől engedett a szorításból és sikerült kiszabadulnom. Elkezdtem Lauri felé rohanni, a rendőrök pedig futottak hozzánk, akkor azonban Martin előkapott egy pisztolyt és Laurira lőtt…