Az a hang ismét rám talált, pedig már kezdtem elfelejteni azt az éjszakát. A hang tulajdonosa Franz volt, aki elkapott akkor éjjel a parkban.
- Szia cicám!- kezdte magabiztosan- Gondoltam felhívlak és közlöm veled, hogy Martinnak semmi baja, és bosszút állunk rajtatok. Nem tudtok elmenekülni előlünk, mi mindenhol ott vagyunk…
- Hagyjon minket békén, nem ártottunk maguknak, Lauri nem mondja el a rendőröknek, amit azon az éjszakán Helsinkiben látott, megtanulta a leckét, most már elég legyen ebből az értelmetlen vérontásból. – emeltem fel a hangom. A többiek már elindultak, kicsit mérges is voltam magamra, amiért voltam ekkora marha, hogy elküldtem őket.
- Cica, ne próbálkozz, minket nem tudsz átverni. Tudjuk, hogy mire készültök, el akartok kapni minket, de ez nem fog menni, mert mi előbb elkapunk titeket. Figyelünk, tudjuk, hogy most egyedül vagy, azt is tudjuk, hogy a drága Laurid Finnországban van. Szóval nem tudtok elmenekülni előlünk. – mondta Franz majd elkezdett gúnyosan nevetni.
- Maga rohadék, hagyjon minket békén!- üvöltöttem, majd lecsaptam a telefont. Beültem David irodájába és azonnal felhívtam Laurit. Mikor felvette, nagyon boldognak tűnt.
- Szia, édesem. – mondta kedvesen
- Lauri, kérlek, gyere haza, nagyon félek. – fakadtam ki.
- Kicsim, mi történt? Bántott valaki?
- Felhívott és és azt mondta, bosszút áll és tudja, hogy hol vagyok, hogy egyedül vagyok a stúdióban és…
- Elina, nyugodj meg, kiről beszélsz?
- Franzról… azt mondta, hogy elkap minket. Lauri tényleg nem viccel, meg fog ölni.
- Ne aggódj, most azonnal visszarepülök Hamburgba, Elina, maradj a stúdióban, nehogy kimenj egyedül az utcára.
- Rendben, köszönöm. – mondtam majd letettem a telefont. Hirtelen egy csattanást hallottam, remegve indultam az ajtó felé, közben zuhogni kezdett az eső, süvöltött a szél. Kinéztem az ablakon, az épület előtt egy fekete kisbusz állt, sötétített üvegekkel. Gyorsan bezártam az ajtót, akkor azonban lépteket hallottam hátulról, ezért elindultam a hang irányába. A folyosó végén, nem volt semmi, nem találtam a zaj forrását, az is lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Kissé megnyugodva mentem be a nappaliba, ahol befejezetlen dalszövegek hevertek a földön. Gondoltam megírok egyet, viszont mikor beléptem, valaki hátulról elkapott.
- Szervusz, cicám! – suttogta a fülembe lágyan. – Ugye, mondtam, hogy elkaplak. – tudtam, hogy Franz az, és éreztem, hogy ebből a játékból én csak vesztesként jöhetek ki.
- Engedjen el, mit akar tőlem? Én nem ártottam magának.
- Maradj csendben cicám, most befejezem, amit elkezdtem, bár kár érted, de te választottad Laurit, te választottad a halált. Hallgatnod kellett volna apádra, ő megmondta, hogy hagyd ott.
- Az apám? Honnan ismeri maga az apámat?
- Cica, nem is tudod? Ő az, aki informált minket, mert gyűlöli Laurit, és szét akart választani titeket, azt azonban nem tudja, hogy mi nem Laurit akarjuk, hanem téged.
- Nem, az apám biztos nem árult volna így el, annál jobban szeret. – mondtam, majd Franz elkezdett hangosan nevetni.
- Biztosan szeret, de Laurit nem, így ezt az utat választotta. – hirtelen megszólalt a telefon. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, Franz erősen szorított, aztán egyszer csak elengedett és felvette a telefont. Amíg beszélt, az eszem azon járt, hogy szökhetnék meg, hiszen ha ki is jutnék a stúdióból, Martin, aki biztos, hogy a kocsiban van, elkapna. Akkor eszembe jutott, hogy a hátsó ajtón át, elfuthatnék az erdőbe. Nem is gondolkodtam sokat, hanem elkezdtem rohanni az ajtó felé, mikor Franz meglátott eldobta a telefont, rohant utánam. Sikerült kijutnom, az eső zuhogott, de ez sem érdekelt, csak rohantam, nem tartott sokáig, míg elértem az erdőig, ott azonban olyan dolog fogadott, amire nem számítottam: egy drótkerítés vette körbe az erdőt. Körbe néztem, de nem láttam senkit, még Franzot sem, így elindultam a kerítés mentén. Olyan gyorsan futottam, ahogy bírtam, de nem volt elég a meneküléshez, ugyanis a semmiből elém ugrott Franz és megint elkapott.
- Azt hitted, sikerül megszöknöd előlem? Kislány, már megmondtam, nem szökhetsz el. Most pedig velem jössz, úgy döntöttem még játszok kicsit Laurival.
- Nem megyek sehova, hagyjon már végre békén. – üvöltöttem, majd elkezdtem hátrálni, de elbotlottam egy leszakadt faágban.
- Ne hisztizz, indulás, vagy megbánod. – mondta. Nagyon fáradt voltam, annyi erőm sem maradt, hogy felálljak a földről, így könnyű dolga volt Franznak. – Gyerünk, ne mondjam még egyszer.
Franz elindult felém, szinte felrántott a földről, majd elővett egy pisztolyt és azzal fenyegetőzött, hogy lelő, ha nem teszem, amit mond. Nem volt választásom, lassan elindultam, ő folyton lökdösött, a fegyvert pedig rám szegezte. Az autónál Martin már várt ránk.
- Nézd csak kit hoztam. – mondta Franz, majd Martinhoz lökött.
- Látom, de miért van még életben?
- Úgy döntöttem, szórakozok még a drága Laurival.
- Rendben, úgyis régen szórakoztunk.
- Cica, van számodra egy jó kis helyünk…
- …és egy kötelünk. – mondta Martin, majd mindketten elkezdtek nevetni. Franz elővett a kocsiból egy kötelet, és Martinnal együtt megkötöztek, olyan erősen, hogy mozdulni sem bírtam. Franz visszafutott a stúdióba és egy levelet hagyott David asztalán. Mikor visszajött, megragadta a karomat és betuszkolt hátra, Martin közben hozott egy injekciós tűt és Franz kezébe nyomta.
- Nos, cica, szép álmokat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése