- Köszönöm – suttogtam majd az ingébe temettem az arcomat. Laurival így maradtunk pár percig, aztán megszólalt a telefonja. Mérgesen felvette, és arca azonnal ijedt ráncba ugrott.
- Azonnal megyek – tette le a telefont.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
- Anya rosszul lett, és bevitték a kórházba. Haza kell utaznom hozzá Finnországba.
- Úristen, persze menj csak, most mellette kell lenned.
- Nem akarlak így itt hagyni. Gyere el velem.
- Lau, miattam most ne aggódj, itt vannak az ikrek, rád most otthon van nagyobb szükség.
- Köszönöm életem.
- Ezen nincs mit köszönni. De most menj, pakolj össze, én addig foglalok neked jegyet az első gépre. – ezzel Lauri elviharzott és pár perc múlva már úton is voltunk a reptérre. Elbúcsúztunk, én pedig haza indultam. Közben sokat gondolkodtam, Laurin, apán, az egész életemen. Lassan haza értem, nem vágytam másra, mint a puha ágyamra, azonban Bill elkapott, és órákon át beszéltünk. Kezdtem úgy érezni, hogy amíg ő és Tom mellettem vannak, addig nem történhet semmi rossz. Éjfél körül elmentem aludni. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Scotty nyalogatja az arcomat. Álmosan lebotorkáltam a konyhába, ahol Gordon ült és írt valamit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezte
- Neked is. Kitűnően, és még aludtam is volna, ha Scotty nem ébreszt fel. Azt hiszem éhes, nem tudom Bill miért nem adott neki valami kaját. – mondtam, miközben álmosan kutattam a táp után
- Hagyd csak drága, majd én elintézem, ülj le, igyál egy jó erős kávét. – mondta Gordon, majd félre tolta a papírt és felállt az asztaltól
- Köszönöm szépen. Amúgy milyen volt a turné?
- Nagyon jó volt, sok érdekes és kedves emberrel találkoztam. Kölnben voltak olyanok, akik igazából Tokio Hotelrajongók és azt hitték ti is ott lesztek, így kaphatnak autogramot, esetleg pár közös képet, de aranyosak voltak ők is. – mesélte lelkesen a nevelőapám, aztán visszaült az asztalhoz és elém rakott egy bögre forró kávét.
- Az jó. Mikre nem képesek a rajongóink. Tisztelem őket, mert mindig kitartanak mellettünk, és olyan őrültségeket képesek csinálni, hogy sokszor csak nézünk, de ők a legjobbak.
- Igen, ez így van, viszont most mesélj nekem Lauriról.
- Hát, mit is mesélhetnék róla? Ő a világ legjobb szívű embere, annyira szeretem, érte mindenre képes lennék, és képes is voltam, hiszen belementem abba a butaságba, de nem bánom, csak közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hiszem ő az igazi nekem, vele tudom elképzelni a jövőmet, senki mással, ha ő elhagy, senki más nem kell. Téged amúgy nem zavar, hogy Laurival együtt vagyunk?
- Elina én nem Jörg Kaulitz vagyok, tudod, nekem az a fontos, hogy te és a bátyáid boldogok legyetek, azt nektek kell eldöntenetek, kivel vagytok boldogok. – talán kár is volt említeni az apámat, mert megjelent. Pechemre én nyitottam ajtót, amint megláttam, teljesen ledöbbentem, apa viszont próbálkozott. Szerencsére Tom és Bill épp haza értek a vásárlásból, Bill bevitt a házba, Tom pedig beszélt apával. Pár perc múlva Tom apával az oldalán bejött. Azt mondta, ad apának fél órát, hogy megbeszélje velünk a dolgokat.
- Tom, köszönöm, hogy adtál egy esélyt- mondta kedvesen
- Nagyon nem szívesen. Igyekezz a mondókáddal, mennünk kell próbára. – vágta oda Tom dacosan
- Persze. Azt szeretném kérni tőletek, hogy költözzetek hozzám. Ha nem akartok mind a hárman, akkor Elina, csak te. – e mondatok után néma csend lett a házban, Billnek pedig ismét tátva maradt a szája.
- Mi van? Miért kellene hozzád költöznünk? Nem érted meg, hogy itt érezzük jól magunkat, nekünk ez az otthonunk, itt nőttünk fel és soha semmilyen körülmények között nem hagynánk el. 15 éven keresztül nem érdekelt a sorsunk akkor most miért kell idejönnöd és felforgatnod az életünket? – fakadt ki Bill. Láttam rajta, hogy nagyon mérges, fel tudott volna robbanni dühében. Apa erre felemelte a hangját egészen megbátorodott, már nem volt olyan kedves, mint korábban.
- Bill, ha nem akarsz jönni, akkor maradsz, Elina viszont velem fog jönni, és nem vitatkozok veletek többet ezen. Azt csinálja, amit én mondok, elvégre is én vagyok az apja.
- Nem megyek veled sehova. Te nem vagy az apám, Gordon az! Ne te döntsd el mi a jó nekem, számomra egy idegen vagy, semmi több. – válaszoltam apának
- Kicsim, jót akarok neked. Itt nem vagy jó helyen, és az a Lauri sem hozzád való. Vannak jobb emberek nála.
- Nem érdekel, nekem ő kell senki más, és most menj el innen. – mondtam majd felálltam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Apa viszont elkapta a kezem.
- Nélküled ki nem teszem innen a lábamat Elina, velem fogsz jönni.
- Engedd őt el, most azonnal! – lépett Gordon a nappaliba. A szemei szinte szikrákat szórtak.
- Te ebbe ne szólj bele, ők az én gyerekeim és jogom van ahhoz, hogy elvigyem innen Elinát, vagy ha úgy akarom, akkor mind a hármat. – mondta apa, majd elengedte a karomat én pedig visszamentem az ikrekhez.
- Milyen jogod van neked? Lehet, hogy a vérszerinti apjuk vagy, de az nem jelent már nekik semmit. Ha 15 éve nem hagytad volna el őket, akkor most téged tekintenének apjuknak, nem engem, te dobtad el őket.
- Semmi közöd az életemhez, azt csinálok vele amit akarok.
- Neked pedig semmi közöd hozzájuk, úgyhogy menj el innen és soha többé ne is gyere ide vissza, ők nem kíváncsiak már rád. – mondta Gordon, majd kinyitotta az ajtót
- Megmondtam, Elina nélkül nem megyek el.
- Akkor itt az ideje hívni a rendőrséget. – pattant fel Tom, majd a telefonja után nyúlt
- Tom, ne csináld ezt. Miért nem akarjátok, hogy elvigyem Elinát? – apa megint kedvesebben kezdett beszélni. Furcsa, hogy csak velem és Tommal kedves, olyan, mintha Billre haragudna.
- Ő a húgunk. A legjobbat akarjuk neki, és ő itt érzi jól magát, velünk, anyával, Gordonnal és persze Laurival.
- Lauri, mi? Miért isteníti mindenki azt az embert? Különben is, hol van most? Látom, nagyon számíthatsz rá.
- Semmi közöd hozzá hol van. Jó helyen, itt lesz hamarosan, és most már tényleg menj, mielőtt Tom hívja a rendőrséget. – mondtam. Erre apa már nem tudott reagálni, így elment, de azt még közölte, hogy egy héten belül Hamburgba költözik, egy utcával odébb, mint ahol mi lakunk. Nagyon nem örültünk ennek, rossz előérzetem volt, mintha apa készülne valamire, csak fogalmam sem volt mi lehet az. Elmondtam az ikreknek, milyen érzéseim vannak apával kapcsolatban, de azt mondták, nem kell félni, mert biztos nem ártana nekünk, nekem pedig főleg nem. Sikerült némiképp megnyugodnom, így felhívtam Laut. Szerencsére jó híreket mondott, mert az anyukája pár napon belül elhagyhatja a kórházat. Délutánra David behívott minket a stúdióba, hogy dolgozzunk az új dalokon. Személy szerint örültem ennek, elvonta a figyelmemet apáról, meg a többi dologról, amik miatt idegeskednem kellett mostanában.
- Nos, azt kell, hogy mondjam, megint profik voltunk! Igaz David?
- Ez csak természetes Bill, de most már ideje elindulni haza, anyukátok és Gordon már biztosan várnak titeket, Gustavot és Georgot pedig a barátnőik! – mondta David, majd elindult az ajtó felé, akkor azonban megszólalt a telefon.
- Menjetek csak, majd én elintézem. – mondtam
- Menjünk? Elina, édes drága hugicám, hogy jössz te haza?- kérdezte Tom vigyorogva.
- Szóljatok Gordonnak, hogy jöjjön el értem, addig dolgozok még a dalokon. – mondtam, majd gyorsan odasiettem és felvettem a telefont. A lélegzetem is elakadt mikor meghallottam azt a hangot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése