Az a hang ismét rám talált, pedig már kezdtem elfelejteni azt az éjszakát. A hang tulajdonosa Franz volt, aki elkapott akkor éjjel a parkban.
- Szia cicám!- kezdte magabiztosan- Gondoltam felhívlak és közlöm veled, hogy Martinnak semmi baja, és bosszút állunk rajtatok. Nem tudtok elmenekülni előlünk, mi mindenhol ott vagyunk…
- Hagyjon minket békén, nem ártottunk maguknak, Lauri nem mondja el a rendőröknek, amit azon az éjszakán Helsinkiben látott, megtanulta a leckét, most már elég legyen ebből az értelmetlen vérontásból. – emeltem fel a hangom. A többiek már elindultak, kicsit mérges is voltam magamra, amiért voltam ekkora marha, hogy elküldtem őket.
- Cica, ne próbálkozz, minket nem tudsz átverni. Tudjuk, hogy mire készültök, el akartok kapni minket, de ez nem fog menni, mert mi előbb elkapunk titeket. Figyelünk, tudjuk, hogy most egyedül vagy, azt is tudjuk, hogy a drága Laurid Finnországban van. Szóval nem tudtok elmenekülni előlünk. – mondta Franz majd elkezdett gúnyosan nevetni.
- Maga rohadék, hagyjon minket békén!- üvöltöttem, majd lecsaptam a telefont. Beültem David irodájába és azonnal felhívtam Laurit. Mikor felvette, nagyon boldognak tűnt.
- Szia, édesem. – mondta kedvesen
- Lauri, kérlek, gyere haza, nagyon félek. – fakadtam ki.
- Kicsim, mi történt? Bántott valaki?
- Felhívott és és azt mondta, bosszút áll és tudja, hogy hol vagyok, hogy egyedül vagyok a stúdióban és…
- Elina, nyugodj meg, kiről beszélsz?
- Franzról… azt mondta, hogy elkap minket. Lauri tényleg nem viccel, meg fog ölni.
- Ne aggódj, most azonnal visszarepülök Hamburgba, Elina, maradj a stúdióban, nehogy kimenj egyedül az utcára.
- Rendben, köszönöm. – mondtam majd letettem a telefont. Hirtelen egy csattanást hallottam, remegve indultam az ajtó felé, közben zuhogni kezdett az eső, süvöltött a szél. Kinéztem az ablakon, az épület előtt egy fekete kisbusz állt, sötétített üvegekkel. Gyorsan bezártam az ajtót, akkor azonban lépteket hallottam hátulról, ezért elindultam a hang irányába. A folyosó végén, nem volt semmi, nem találtam a zaj forrását, az is lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Kissé megnyugodva mentem be a nappaliba, ahol befejezetlen dalszövegek hevertek a földön. Gondoltam megírok egyet, viszont mikor beléptem, valaki hátulról elkapott.
- Szervusz, cicám! – suttogta a fülembe lágyan. – Ugye, mondtam, hogy elkaplak. – tudtam, hogy Franz az, és éreztem, hogy ebből a játékból én csak vesztesként jöhetek ki.
- Engedjen el, mit akar tőlem? Én nem ártottam magának.
- Maradj csendben cicám, most befejezem, amit elkezdtem, bár kár érted, de te választottad Laurit, te választottad a halált. Hallgatnod kellett volna apádra, ő megmondta, hogy hagyd ott.
- Az apám? Honnan ismeri maga az apámat?
- Cica, nem is tudod? Ő az, aki informált minket, mert gyűlöli Laurit, és szét akart választani titeket, azt azonban nem tudja, hogy mi nem Laurit akarjuk, hanem téged.
- Nem, az apám biztos nem árult volna így el, annál jobban szeret. – mondtam, majd Franz elkezdett hangosan nevetni.
- Biztosan szeret, de Laurit nem, így ezt az utat választotta. – hirtelen megszólalt a telefon. Próbáltam kiszabadulni, de nem tudtam, Franz erősen szorított, aztán egyszer csak elengedett és felvette a telefont. Amíg beszélt, az eszem azon járt, hogy szökhetnék meg, hiszen ha ki is jutnék a stúdióból, Martin, aki biztos, hogy a kocsiban van, elkapna. Akkor eszembe jutott, hogy a hátsó ajtón át, elfuthatnék az erdőbe. Nem is gondolkodtam sokat, hanem elkezdtem rohanni az ajtó felé, mikor Franz meglátott eldobta a telefont, rohant utánam. Sikerült kijutnom, az eső zuhogott, de ez sem érdekelt, csak rohantam, nem tartott sokáig, míg elértem az erdőig, ott azonban olyan dolog fogadott, amire nem számítottam: egy drótkerítés vette körbe az erdőt. Körbe néztem, de nem láttam senkit, még Franzot sem, így elindultam a kerítés mentén. Olyan gyorsan futottam, ahogy bírtam, de nem volt elég a meneküléshez, ugyanis a semmiből elém ugrott Franz és megint elkapott.
- Azt hitted, sikerül megszöknöd előlem? Kislány, már megmondtam, nem szökhetsz el. Most pedig velem jössz, úgy döntöttem még játszok kicsit Laurival.
- Nem megyek sehova, hagyjon már végre békén. – üvöltöttem, majd elkezdtem hátrálni, de elbotlottam egy leszakadt faágban.
- Ne hisztizz, indulás, vagy megbánod. – mondta. Nagyon fáradt voltam, annyi erőm sem maradt, hogy felálljak a földről, így könnyű dolga volt Franznak. – Gyerünk, ne mondjam még egyszer.
Franz elindult felém, szinte felrántott a földről, majd elővett egy pisztolyt és azzal fenyegetőzött, hogy lelő, ha nem teszem, amit mond. Nem volt választásom, lassan elindultam, ő folyton lökdösött, a fegyvert pedig rám szegezte. Az autónál Martin már várt ránk.
- Nézd csak kit hoztam. – mondta Franz, majd Martinhoz lökött.
- Látom, de miért van még életben?
- Úgy döntöttem, szórakozok még a drága Laurival.
- Rendben, úgyis régen szórakoztunk.
- Cica, van számodra egy jó kis helyünk…
- …és egy kötelünk. – mondta Martin, majd mindketten elkezdtek nevetni. Franz elővett a kocsiból egy kötelet, és Martinnal együtt megkötöztek, olyan erősen, hogy mozdulni sem bírtam. Franz visszafutott a stúdióba és egy levelet hagyott David asztalán. Mikor visszajött, megragadta a karomat és betuszkolt hátra, Martin közben hozott egy injekciós tűt és Franz kezébe nyomta.
- Nos, cica, szép álmokat…
2011. április 20., szerda
2011. április 3., vasárnap
Herzen im Sturm-6. fejezet
- Köszönöm – suttogtam majd az ingébe temettem az arcomat. Laurival így maradtunk pár percig, aztán megszólalt a telefonja. Mérgesen felvette, és arca azonnal ijedt ráncba ugrott.
- Azonnal megyek – tette le a telefont.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
- Anya rosszul lett, és bevitték a kórházba. Haza kell utaznom hozzá Finnországba.
- Úristen, persze menj csak, most mellette kell lenned.
- Nem akarlak így itt hagyni. Gyere el velem.
- Lau, miattam most ne aggódj, itt vannak az ikrek, rád most otthon van nagyobb szükség.
- Köszönöm életem.
- Ezen nincs mit köszönni. De most menj, pakolj össze, én addig foglalok neked jegyet az első gépre. – ezzel Lauri elviharzott és pár perc múlva már úton is voltunk a reptérre. Elbúcsúztunk, én pedig haza indultam. Közben sokat gondolkodtam, Laurin, apán, az egész életemen. Lassan haza értem, nem vágytam másra, mint a puha ágyamra, azonban Bill elkapott, és órákon át beszéltünk. Kezdtem úgy érezni, hogy amíg ő és Tom mellettem vannak, addig nem történhet semmi rossz. Éjfél körül elmentem aludni. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Scotty nyalogatja az arcomat. Álmosan lebotorkáltam a konyhába, ahol Gordon ült és írt valamit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezte
- Neked is. Kitűnően, és még aludtam is volna, ha Scotty nem ébreszt fel. Azt hiszem éhes, nem tudom Bill miért nem adott neki valami kaját. – mondtam, miközben álmosan kutattam a táp után
- Hagyd csak drága, majd én elintézem, ülj le, igyál egy jó erős kávét. – mondta Gordon, majd félre tolta a papírt és felállt az asztaltól
- Köszönöm szépen. Amúgy milyen volt a turné?
- Nagyon jó volt, sok érdekes és kedves emberrel találkoztam. Kölnben voltak olyanok, akik igazából Tokio Hotelrajongók és azt hitték ti is ott lesztek, így kaphatnak autogramot, esetleg pár közös képet, de aranyosak voltak ők is. – mesélte lelkesen a nevelőapám, aztán visszaült az asztalhoz és elém rakott egy bögre forró kávét.
- Az jó. Mikre nem képesek a rajongóink. Tisztelem őket, mert mindig kitartanak mellettünk, és olyan őrültségeket képesek csinálni, hogy sokszor csak nézünk, de ők a legjobbak.
- Igen, ez így van, viszont most mesélj nekem Lauriról.
- Hát, mit is mesélhetnék róla? Ő a világ legjobb szívű embere, annyira szeretem, érte mindenre képes lennék, és képes is voltam, hiszen belementem abba a butaságba, de nem bánom, csak közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hiszem ő az igazi nekem, vele tudom elképzelni a jövőmet, senki mással, ha ő elhagy, senki más nem kell. Téged amúgy nem zavar, hogy Laurival együtt vagyunk?
- Elina én nem Jörg Kaulitz vagyok, tudod, nekem az a fontos, hogy te és a bátyáid boldogok legyetek, azt nektek kell eldöntenetek, kivel vagytok boldogok. – talán kár is volt említeni az apámat, mert megjelent. Pechemre én nyitottam ajtót, amint megláttam, teljesen ledöbbentem, apa viszont próbálkozott. Szerencsére Tom és Bill épp haza értek a vásárlásból, Bill bevitt a házba, Tom pedig beszélt apával. Pár perc múlva Tom apával az oldalán bejött. Azt mondta, ad apának fél órát, hogy megbeszélje velünk a dolgokat.
- Tom, köszönöm, hogy adtál egy esélyt- mondta kedvesen
- Nagyon nem szívesen. Igyekezz a mondókáddal, mennünk kell próbára. – vágta oda Tom dacosan
- Persze. Azt szeretném kérni tőletek, hogy költözzetek hozzám. Ha nem akartok mind a hárman, akkor Elina, csak te. – e mondatok után néma csend lett a házban, Billnek pedig ismét tátva maradt a szája.
- Mi van? Miért kellene hozzád költöznünk? Nem érted meg, hogy itt érezzük jól magunkat, nekünk ez az otthonunk, itt nőttünk fel és soha semmilyen körülmények között nem hagynánk el. 15 éven keresztül nem érdekelt a sorsunk akkor most miért kell idejönnöd és felforgatnod az életünket? – fakadt ki Bill. Láttam rajta, hogy nagyon mérges, fel tudott volna robbanni dühében. Apa erre felemelte a hangját egészen megbátorodott, már nem volt olyan kedves, mint korábban.
- Bill, ha nem akarsz jönni, akkor maradsz, Elina viszont velem fog jönni, és nem vitatkozok veletek többet ezen. Azt csinálja, amit én mondok, elvégre is én vagyok az apja.
- Nem megyek veled sehova. Te nem vagy az apám, Gordon az! Ne te döntsd el mi a jó nekem, számomra egy idegen vagy, semmi több. – válaszoltam apának
- Kicsim, jót akarok neked. Itt nem vagy jó helyen, és az a Lauri sem hozzád való. Vannak jobb emberek nála.
- Nem érdekel, nekem ő kell senki más, és most menj el innen. – mondtam majd felálltam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Apa viszont elkapta a kezem.
- Nélküled ki nem teszem innen a lábamat Elina, velem fogsz jönni.
- Engedd őt el, most azonnal! – lépett Gordon a nappaliba. A szemei szinte szikrákat szórtak.
- Te ebbe ne szólj bele, ők az én gyerekeim és jogom van ahhoz, hogy elvigyem innen Elinát, vagy ha úgy akarom, akkor mind a hármat. – mondta apa, majd elengedte a karomat én pedig visszamentem az ikrekhez.
- Milyen jogod van neked? Lehet, hogy a vérszerinti apjuk vagy, de az nem jelent már nekik semmit. Ha 15 éve nem hagytad volna el őket, akkor most téged tekintenének apjuknak, nem engem, te dobtad el őket.
- Semmi közöd az életemhez, azt csinálok vele amit akarok.
- Neked pedig semmi közöd hozzájuk, úgyhogy menj el innen és soha többé ne is gyere ide vissza, ők nem kíváncsiak már rád. – mondta Gordon, majd kinyitotta az ajtót
- Megmondtam, Elina nélkül nem megyek el.
- Akkor itt az ideje hívni a rendőrséget. – pattant fel Tom, majd a telefonja után nyúlt
- Tom, ne csináld ezt. Miért nem akarjátok, hogy elvigyem Elinát? – apa megint kedvesebben kezdett beszélni. Furcsa, hogy csak velem és Tommal kedves, olyan, mintha Billre haragudna.
- Ő a húgunk. A legjobbat akarjuk neki, és ő itt érzi jól magát, velünk, anyával, Gordonnal és persze Laurival.
- Lauri, mi? Miért isteníti mindenki azt az embert? Különben is, hol van most? Látom, nagyon számíthatsz rá.
- Semmi közöd hozzá hol van. Jó helyen, itt lesz hamarosan, és most már tényleg menj, mielőtt Tom hívja a rendőrséget. – mondtam. Erre apa már nem tudott reagálni, így elment, de azt még közölte, hogy egy héten belül Hamburgba költözik, egy utcával odébb, mint ahol mi lakunk. Nagyon nem örültünk ennek, rossz előérzetem volt, mintha apa készülne valamire, csak fogalmam sem volt mi lehet az. Elmondtam az ikreknek, milyen érzéseim vannak apával kapcsolatban, de azt mondták, nem kell félni, mert biztos nem ártana nekünk, nekem pedig főleg nem. Sikerült némiképp megnyugodnom, így felhívtam Laut. Szerencsére jó híreket mondott, mert az anyukája pár napon belül elhagyhatja a kórházat. Délutánra David behívott minket a stúdióba, hogy dolgozzunk az új dalokon. Személy szerint örültem ennek, elvonta a figyelmemet apáról, meg a többi dologról, amik miatt idegeskednem kellett mostanában.
- Nos, azt kell, hogy mondjam, megint profik voltunk! Igaz David?
- Ez csak természetes Bill, de most már ideje elindulni haza, anyukátok és Gordon már biztosan várnak titeket, Gustavot és Georgot pedig a barátnőik! – mondta David, majd elindult az ajtó felé, akkor azonban megszólalt a telefon.
- Menjetek csak, majd én elintézem. – mondtam
- Menjünk? Elina, édes drága hugicám, hogy jössz te haza?- kérdezte Tom vigyorogva.
- Szóljatok Gordonnak, hogy jöjjön el értem, addig dolgozok még a dalokon. – mondtam, majd gyorsan odasiettem és felvettem a telefont. A lélegzetem is elakadt mikor meghallottam azt a hangot…
- Azonnal megyek – tette le a telefont.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
- Anya rosszul lett, és bevitték a kórházba. Haza kell utaznom hozzá Finnországba.
- Úristen, persze menj csak, most mellette kell lenned.
- Nem akarlak így itt hagyni. Gyere el velem.
- Lau, miattam most ne aggódj, itt vannak az ikrek, rád most otthon van nagyobb szükség.
- Köszönöm életem.
- Ezen nincs mit köszönni. De most menj, pakolj össze, én addig foglalok neked jegyet az első gépre. – ezzel Lauri elviharzott és pár perc múlva már úton is voltunk a reptérre. Elbúcsúztunk, én pedig haza indultam. Közben sokat gondolkodtam, Laurin, apán, az egész életemen. Lassan haza értem, nem vágytam másra, mint a puha ágyamra, azonban Bill elkapott, és órákon át beszéltünk. Kezdtem úgy érezni, hogy amíg ő és Tom mellettem vannak, addig nem történhet semmi rossz. Éjfél körül elmentem aludni. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Scotty nyalogatja az arcomat. Álmosan lebotorkáltam a konyhába, ahol Gordon ült és írt valamit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdezte
- Neked is. Kitűnően, és még aludtam is volna, ha Scotty nem ébreszt fel. Azt hiszem éhes, nem tudom Bill miért nem adott neki valami kaját. – mondtam, miközben álmosan kutattam a táp után
- Hagyd csak drága, majd én elintézem, ülj le, igyál egy jó erős kávét. – mondta Gordon, majd félre tolta a papírt és felállt az asztaltól
- Köszönöm szépen. Amúgy milyen volt a turné?
- Nagyon jó volt, sok érdekes és kedves emberrel találkoztam. Kölnben voltak olyanok, akik igazából Tokio Hotelrajongók és azt hitték ti is ott lesztek, így kaphatnak autogramot, esetleg pár közös képet, de aranyosak voltak ők is. – mesélte lelkesen a nevelőapám, aztán visszaült az asztalhoz és elém rakott egy bögre forró kávét.
- Az jó. Mikre nem képesek a rajongóink. Tisztelem őket, mert mindig kitartanak mellettünk, és olyan őrültségeket képesek csinálni, hogy sokszor csak nézünk, de ők a legjobbak.
- Igen, ez így van, viszont most mesélj nekem Lauriról.
- Hát, mit is mesélhetnék róla? Ő a világ legjobb szívű embere, annyira szeretem, érte mindenre képes lennék, és képes is voltam, hiszen belementem abba a butaságba, de nem bánom, csak közelebb kerültünk egymáshoz. Azt hiszem ő az igazi nekem, vele tudom elképzelni a jövőmet, senki mással, ha ő elhagy, senki más nem kell. Téged amúgy nem zavar, hogy Laurival együtt vagyunk?
- Elina én nem Jörg Kaulitz vagyok, tudod, nekem az a fontos, hogy te és a bátyáid boldogok legyetek, azt nektek kell eldöntenetek, kivel vagytok boldogok. – talán kár is volt említeni az apámat, mert megjelent. Pechemre én nyitottam ajtót, amint megláttam, teljesen ledöbbentem, apa viszont próbálkozott. Szerencsére Tom és Bill épp haza értek a vásárlásból, Bill bevitt a házba, Tom pedig beszélt apával. Pár perc múlva Tom apával az oldalán bejött. Azt mondta, ad apának fél órát, hogy megbeszélje velünk a dolgokat.
- Tom, köszönöm, hogy adtál egy esélyt- mondta kedvesen
- Nagyon nem szívesen. Igyekezz a mondókáddal, mennünk kell próbára. – vágta oda Tom dacosan
- Persze. Azt szeretném kérni tőletek, hogy költözzetek hozzám. Ha nem akartok mind a hárman, akkor Elina, csak te. – e mondatok után néma csend lett a házban, Billnek pedig ismét tátva maradt a szája.
- Mi van? Miért kellene hozzád költöznünk? Nem érted meg, hogy itt érezzük jól magunkat, nekünk ez az otthonunk, itt nőttünk fel és soha semmilyen körülmények között nem hagynánk el. 15 éven keresztül nem érdekelt a sorsunk akkor most miért kell idejönnöd és felforgatnod az életünket? – fakadt ki Bill. Láttam rajta, hogy nagyon mérges, fel tudott volna robbanni dühében. Apa erre felemelte a hangját egészen megbátorodott, már nem volt olyan kedves, mint korábban.
- Bill, ha nem akarsz jönni, akkor maradsz, Elina viszont velem fog jönni, és nem vitatkozok veletek többet ezen. Azt csinálja, amit én mondok, elvégre is én vagyok az apja.
- Nem megyek veled sehova. Te nem vagy az apám, Gordon az! Ne te döntsd el mi a jó nekem, számomra egy idegen vagy, semmi több. – válaszoltam apának
- Kicsim, jót akarok neked. Itt nem vagy jó helyen, és az a Lauri sem hozzád való. Vannak jobb emberek nála.
- Nem érdekel, nekem ő kell senki más, és most menj el innen. – mondtam majd felálltam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Apa viszont elkapta a kezem.
- Nélküled ki nem teszem innen a lábamat Elina, velem fogsz jönni.
- Engedd őt el, most azonnal! – lépett Gordon a nappaliba. A szemei szinte szikrákat szórtak.
- Te ebbe ne szólj bele, ők az én gyerekeim és jogom van ahhoz, hogy elvigyem innen Elinát, vagy ha úgy akarom, akkor mind a hármat. – mondta apa, majd elengedte a karomat én pedig visszamentem az ikrekhez.
- Milyen jogod van neked? Lehet, hogy a vérszerinti apjuk vagy, de az nem jelent már nekik semmit. Ha 15 éve nem hagytad volna el őket, akkor most téged tekintenének apjuknak, nem engem, te dobtad el őket.
- Semmi közöd az életemhez, azt csinálok vele amit akarok.
- Neked pedig semmi közöd hozzájuk, úgyhogy menj el innen és soha többé ne is gyere ide vissza, ők nem kíváncsiak már rád. – mondta Gordon, majd kinyitotta az ajtót
- Megmondtam, Elina nélkül nem megyek el.
- Akkor itt az ideje hívni a rendőrséget. – pattant fel Tom, majd a telefonja után nyúlt
- Tom, ne csináld ezt. Miért nem akarjátok, hogy elvigyem Elinát? – apa megint kedvesebben kezdett beszélni. Furcsa, hogy csak velem és Tommal kedves, olyan, mintha Billre haragudna.
- Ő a húgunk. A legjobbat akarjuk neki, és ő itt érzi jól magát, velünk, anyával, Gordonnal és persze Laurival.
- Lauri, mi? Miért isteníti mindenki azt az embert? Különben is, hol van most? Látom, nagyon számíthatsz rá.
- Semmi közöd hozzá hol van. Jó helyen, itt lesz hamarosan, és most már tényleg menj, mielőtt Tom hívja a rendőrséget. – mondtam. Erre apa már nem tudott reagálni, így elment, de azt még közölte, hogy egy héten belül Hamburgba költözik, egy utcával odébb, mint ahol mi lakunk. Nagyon nem örültünk ennek, rossz előérzetem volt, mintha apa készülne valamire, csak fogalmam sem volt mi lehet az. Elmondtam az ikreknek, milyen érzéseim vannak apával kapcsolatban, de azt mondták, nem kell félni, mert biztos nem ártana nekünk, nekem pedig főleg nem. Sikerült némiképp megnyugodnom, így felhívtam Laut. Szerencsére jó híreket mondott, mert az anyukája pár napon belül elhagyhatja a kórházat. Délutánra David behívott minket a stúdióba, hogy dolgozzunk az új dalokon. Személy szerint örültem ennek, elvonta a figyelmemet apáról, meg a többi dologról, amik miatt idegeskednem kellett mostanában.
- Nos, azt kell, hogy mondjam, megint profik voltunk! Igaz David?
- Ez csak természetes Bill, de most már ideje elindulni haza, anyukátok és Gordon már biztosan várnak titeket, Gustavot és Georgot pedig a barátnőik! – mondta David, majd elindult az ajtó felé, akkor azonban megszólalt a telefon.
- Menjetek csak, majd én elintézem. – mondtam
- Menjünk? Elina, édes drága hugicám, hogy jössz te haza?- kérdezte Tom vigyorogva.
- Szóljatok Gordonnak, hogy jöjjön el értem, addig dolgozok még a dalokon. – mondtam, majd gyorsan odasiettem és felvettem a telefont. A lélegzetem is elakadt mikor meghallottam azt a hangot…
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)