Sziasztok!
Ebből a fejezetből írtam összesen 1,5 oldalt, a többi a Bogi műve! Persze ötleteket adtam hozzá, de egyszerűen nem tudtam folytatni, ezért megkértem őt, hogy segítsen, és szerintem jó fejezet lett belőle! Dankeee!:)
Lauri elterült a földön, a rendőrök pedig lelőtték Martint, Franz beugrott az autóba és elmenekült. Flo azonnal mentőt hívott, én pedig Laurihoz siettem.
- Lauri, Lauri. – üvöltöttem
- Elina, engedj hozzá. – mondta Flo majd elkezdte vizsgálgatni Laurit. Nem tudtam mit csináljak. Egy rendőr jött hozzám, felsegített a földről, majd egy rendőrautóhoz akart vinni, azonban én nem mentem, hanem ott maradtam Laurival
- Hol vannak már a mentők? – kérdeztem
- Nyugodj meg, mindjárt itt lesznek. – ahogy Flo ezt kimondta, ott volt a mentő. Megvizsgálták Laurit, majd a mentőautóba tették és azonnal elindultak vele a kórházba. Floval beültünk az autóba és mi is elindultunk a kórházhoz. Alig tudtuk követni a mentőt, olyan gyorsan ment, hogy szinte átrepült a városon. Az úton egész végig sírtam, féltem, hogy miattam megölték Laurit. Mire mi a kórházhoz értünk, Lauri a műtőben volt. Rárontottam az ápolónőre, aki annyit mondott, hogy súlyosan megsérült és üljünk le, mert ő nem mondhat semmi többet. Így hát nem tehettünk mást, mint hogy leültünk és vártunk. Flo felhívta Davidet, elmondta neki, mi történt, ő pedig elmondott mindent az ikreknek. Fél óra múlva ott is voltak, mind a hárman. Próbáltak vigasztalni, de nem tudtam megnyugodni, hiszen tudtam, hogy Lauri élet-halál között lebeg. Pár óra múlva kijött egy orvos a műtőből.
- Jó estét! dr. Erik Krüger vagyok. Ön Elina? – fordult felém
- Igen, én vagyok. De ezt honnan tudja? – kérdeztem meglepetten
- A betegünk egy bizonyos Elinát emlegetett a műtőben, még mikor magánál volt.
- Életben van? Ugye rendbe jön? Kérem, mondjon valamit
- Igen, életben van, de nagyon gyenge. Mindjárt beviszik egy szobába és akkor bemehet hozzá.
- Köszönöm. - mondtam. Kicsit jobban éreztem magam, hiszen rosszabb hírt is kaphattam volna. Hamarosan jött egy nővér, és bekísért Laurihoz. Mélyen aludt, leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét. Nem érdekelt, hallja-e amit mondok neki, én csak beszéltem hozzá. Egész éjjel a kórházban voltam, reggel Lauri ágyában ébredtem, őt viszont nem találtam sehol. Azonnal kirohantam a folyosóra, az ajtóban viszont megláttam két rendőrt, akik Laurira vigyáztak. Egyiküket már ismertem: Jim volt az, aki pár hónapja kivezetett minket az erdőből. Megkérdeztem, nem- e tudja, hol van Lauri, de a válaszra már nem volt ideje, mivel megláttam Laurit, ahogy felém sétált. Nem hittem a szememnek, hisz nem rég még az orvosok az életéért küzdöttek, most pedig a folyosón sétál.
- Lauri, Lauri, mit csinálsz? Hogy vagy? Miért nem fekszel?
- Lassíts picim, ne olyan gyorsan. Épp az orvostól jövök, két nap múlva haza mehetek.
- Nem értem, ez hogy lehet? Hisz tegnap még…
- Az tegnap volt, miattad vagyok most itt, te segítettél nekem.
- Miért, mit csináltam?
- Beszéltél hozzám, hallottam minden egyes szót. Óriási erőt adtál. Aztán reggel, vagyis hajnalban felébredtem te pedig ott aludtál az ágyam mellett, és szóltam Jimnek, hogy tegyen fel az ágyra, így kerültél oda, mielőtt kérdeznéd.
- Lauri, de neked pihenned kell, meglőttek, majdnem meghaltál, és nekem adod az ágyad? Édesem, ezt nem kellett volna, most nekem kell rád vigyáznom.
- Nem, én szeretnék rád vigyázni, ezért nem is kellett volna belemennem ebbe az egészbe. – mondta Lauri, majd visszamentünk a szobájába. Lauri állapota gyorsan javult és két nap múlva haza is engedték. Otthon mindenki nagyon kedves volt, várták már őt, hiszen már az életünk részévé vált a mindennapos viccelődése, a nevetése, és az, hogy fogja magát és elvonul dalokat írni, úgy, hogy azt sem tudjuk, merre jár. Hetek múlva híreket kaptunk Martinról, akit ugye meglőttek, viszont nem halt meg. Kórházba került, csakhogy Franznak sikerült megszöktetnie. Flo elmondta, hogy nem szöktek Finnországba, hanem Hamburgban maradtak és minden erejükkel azon vannak, hogy elkapjanak minket. David azt akarta, hogy költözzünk el, mi azonban nem akartunk, hiszen szerettünk Hamburgban élni, itt voltak a barátaink, a stúdiónk, mindenünk. Így hát nem költöztünk, ezért Flo elintézte, hogy mindig legyen legalább egy rendőr a ház körül. Gordon közben megérkezett a turnéjukról, és anya azonnal elmesélt neki mindent. Természetesen ő is megkedvelte Laut, de nem rajongott azért, amikor anya arról is beszámolt neki, miféle őrültségekbe is belekeveredtünk.
- Ha kisebb lennél azt mondanám, két hétig nem mehetsz sehova, viszont ahogy ismerlek már tudnám, hogy úgysem használ neked semmilyen tiltás – Lauri elkezdett nevetni, én meg csak néztem ki a fejemből. Remélem, nem veszi elő azt a híres nagy humorát, mert akkor leütöm, gondoltam, mert Gordon meg a humor hát.. külön fogalom!
- Húgi, húgi, húgiii nézd, ezt nézd!!!! – Bill viharzott be egy újsággal a kezében. Gyorsan üdvözölte Gordont, aki kisebbfajta ledöbbenéssel figyelte az énekes új haját (mikor utoljára látta Billnek még rasztái voltak).
…
Lauri(The Rasmus) és Elina Kaulitz(Tokio Hotel) veszélyben az életük?
A párnak nincs túl könnyű élete miután mindent kitálaltak a sajtónak a kapcsolatukról. Nem rég fegyveres támadás érte őket, ami következtében Laurit eltalálta egy golyó. Úgy tudjuk az énekesnek már nincs semmi baja, azonban hiába kértük őket nem nyilatkoztak az esetről. A támadókról már többször hallhattunk, például az Angela Merkel elleni merénylet megkísérlésénél is. A rajongók több fórumon próbálták megfejteni, hogy vajon most miért kedvenceiket szemelték ki. Szárnyra keltek olyan pletykák, hogy Elina múltjából egy rég elfeledett, esetleg – a világnak - teljesen ismeretlen barát, aki bosszúból tette ezt, viszont olyanokról is lehet hallani, hogy Lauri tett rosszfát a tűzre. Egyelőre még semmisem biztos, de amint megtudunk valamit, vagy a pár nyilatkozni kíván, első kézből értesítjük önöket!
…
- Hihetetlen miket ki nem találnak. A rajongóknak direkt megmondtam a TH Facebook-os oldalán, hogy nincs semmi para, ne aggódjanak – mérgelődtem és ledobtam a szennylapot.
- Lehet, csak a fanjaitokra fogják közben meg ők találták ki – húzott magához Lauri. A házra néma csend telepedett, azonban ennek hamar vége lett, mert a csengő dallama élesen belehasított ebbe a csendbe. Anya bosszankodva kiment, hogy megnézze ki az, akit a rendőrök beengedtek a házunk területére.
- … menj innen, kérlek! Elég bajunk van nélküled is! - anya hangja egyre kétségbeesettebb lett, ahogy az idegent próbálta távozásra késztetni.
- Simone értsd meg! A lányunk bajban van – elakadt a lélegzetem. A hang… nem ez nem lehet, ráztam meg a fejem és bátyámra néztem. Billen is láttam a döbbenetet, ő elég furán adta tudtára a világnak mennyire meglepődött. Gordon rá is szólt, hogy csukja már be a száját.
- Nem mehetsz ki! – utasított Bill, mire Lauri is szorosabban fogta a kezem, mint addig. Ő ugyan nem tudta mi történt, azonban csak rá kellett néznie Bill dühtől fűtött szemeire, aki egy gyors SMS-t küldött valószínűleg Tomnak. Közben Gordon is csatlakozott anyához, azonban ő már nem annyira finoman próbálta közölni apával, hogy menjen el. Tudtam, hogy egyedül az lenne a megoldás, ha én mondanám meg neki, hogy nincs szükségem sem rá, sem az aggódására. Utoljára öt évesen láttam, és emlékeimben még élénken élt, anyával folytatott veszekedései. Viszolyogva ugyan, de kicsit erősebben toltam el magamtól Lauri kezét, majd gyorsan az ajtóhoz mentem.
- Kislányom – apának, már ha mondhatom azt az idegen valakit, aki az ajtónkban állt, mintha kissé felcsillantak volna a szemei, mikor meglátott. Engem azonban nem hatott meg volna még akkor, sem ha térden állva könyörgött volna nekem.
- Menj el innen, nincs szükségem rád – hangom fagyos volt, arcomra felöltöttem a megszokott felnőttes komolyságot. – Ne avatkozz bele az életemben, ha eddig tizenöt éven keresztül nem tetted.
- Jogom van hozzá, az apád vagyok kincsem – lépett felém, hangja ugyan lágy dallamban játszott, de én nem bíztam benne. Gordon visszatolta az ajtón kívülre, amit Jörg Kaulitz nem vett valami jó néven.
- Ne érj hozzám, te tehetsz mindenről! – dühös lettem, amiért ezt mondta Gordonnak, hiszen két hónapig távol volt, tehát nem tudott semmiről. Amúgy sem mondtuk meg senkinek, ráadásul David is, akire legfőképp számíthattunk, csak a legvégén tudta meg.
- Ilyet többet ne mondj! Én Gordont tekintem vérszerinti apámnak és nem tűröm, hogy így beszélj vele a saját házában. És amúgy is! Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen hangnemben beszélsz azzal, aki felnevelt minket, s akinek köszönhetően több millió ember példaképei vagyunk. Elképzelhető, ha veled maradtunk volna, akkor most az emberek nem azt mondják, hogy „igen, ők azok, akik a semmiből jöttek és most sikeresek, mert küzdöttek az álmaikért, szeretném, ha az én gyerekeim is így élnék az álmaikat ahogy ők”. Tudod mit mondanának..? Azt, hogy remélem, minél előbb elkapják őket a rendőrök, és több évre lezárják őket. Amíg te züllöttél, addig Gordon keményen dolgozott, hogy egy szinte vadidegen családnak biztosítson normális jövőt.
- Elina ne mondj ilyet, én is sokszor akartam nektek segíteni, de a védenced ezt nem engedte. Talán most újra egy család lehetnénk, ha akkor Gordon elmegy és békén hagy minket.
- Hé, hé emberek mi folyik itt… Apa?? Mondták már, hogy szarabbul nézel ki, mint eddig? – lépett be Tom és mérgesen ledobta a kocsi kulcsot. Majdnem elkezdtem nevetni, azonban mikor megláttam hogyan néz a férfi a bátyámra egy csapásra elillant a jókedvem.
- Thomas Kaulitz gratulálok neked is meg az öcsédnek, nem tudtok vigyázni a húgotokra, pont, mint régen. Miért engedtétek, hogy a húgotok egy ilyen álszent emberrel kezdje építeni a jövőjét? – erre a mondatára kijött a nappaliból Bill Lauri társaságában. Szégyelltem magam Lauri előtt, amiért apám így beszél róla.
- Na, idefigyelj „apa”! Én tudok vigyázni rá, Bill is, de eddig te hol voltál? Megmondjam? Egy plasztik-prostival az ágyban! Soha nem küldtél nekünk egy SMS-t szülinapra sem, csak akkor hívtál, amikor híresek lettünk, és pénz kellet a piára meg a csajokra. Nem vagyunk rád kíváncsiak és a megjegyzéseidre sem. Menj el, mielőtt idegesebb leszek a fejedtől, a végén még családon belüli erőszak miatt kell rendőröket hívni.
- Nyugi Tom, én leszek az első, aki megüti, ha nem megy el innen most – Billt soha nem láttam még ennyire idegesnek. Ő jobban emlékezett a történtekre, mint én vagy Tom, mivel Bill igazán szerette apát, viszont a csalódottság a szeretetet elfojtotta, és a helyét átvette a harag, vagy inkább a gyűlölet. Mikor anyáék bejelentették, hogy apa elmegy, és nem fogjuk többé látni, Bill annyira szomorú lett, hogy anya elvitte egy pszichológushoz. De ha egyszer a saját ikertestvérének nem mond semmit, akkor egy idegennek sem fog, ezért feleslegessé vált ez a „segítség”. Egy nap Tom ugyan elbeszélgetett vele, mégsem tudott semmit tenni. Billnek annyira hiányzott apa, az a családi kör, ami addig volt, hogy nem volt hajlandó senkinek sem az érzéseiről beszélni. Később találtunk néhány dalszöveget, az egyik átírásából készült el a Gegen meinen willen című számunk.
- Elina beszéljünk kint – apa felém nyújtotta a kezét, azonban én inkább Laurinak fogtam meg a kezét. Apa dühös lett, láttam rajta, hogy fel tudna robbanni, aminek egy picit örültem is volna. – Akkor itt mondom meg! Hamburgba fogok költözni – mindenki ledöbbenve állt, Bill ismét nyitva hagyta a száját, Tom pedig viccelődés képen beletömte a művirágokat, ami a kezében volt, azzal a jelszóval, hogy úgyis vegák vagyunk. Aztán újra apára nézett, elmosolyodott és megfogta a kilincset.
- És most egy finom nőies mozdulattal rád csapom az ajtót rendben? – Tom megeresztett apa felé egy mosolyt, majd, úgy ahogy mondta becsapta az ajtót, és bezárta azt. Közben folyamatosan mondta a magáét, de amikor apa hangja egyre erősödött még kikiabálta neki: - Várj, ne moccanj meg! Énekelni akarok! Bill lass die Hunde los.
Bill komolyan véve ezt magához hívta a kutyáinkat, kinyitotta az ajtót ahol apa mérgesen toporgott.
- Esküszöm, elengedem, ha nem mész el – Scotty nekifeszült a póráznak és morogni kezdett apára, mire ő elment. Anya Gordon karjaiban zokogott, amit meg tudtam érteni, hiszen mostanában elég sok dolog miatt kellett aggódnia és most apa is idejött. Lauri annyira ledöbbent, hogy meg sem tudott szólalni. Valószínűleg azon gondolkodott mennyire nehéz velünk, Kaulitzokkal. Azonban mikor fáradtan ránéztem azonnal vette a jelzést, és átölelt.
- Nyugodj meg! Ha elveszted a szárnyaidat, majd én segítek, hogy újra szárnyalhass!
